Sajtószoba



Már nincs akkora különbség a használt és új lakások ára között

Ingatlanpiaci felmérések szerint a használt lakások ára gyorsabban emelkedik, mint az új lakásoké, így a két kategória közti árkülönbség már az elmúlt körülbelül 1 évben folyamatosan csökkent.

Az elemzés szerint az árkülönbség csökkenése addig folytatódhat, amíg azok, akik új építésű lakásokba akarnak költözni, a mostaninál nagyobb arányban el nem kezdik majd árulni a lakásaikat, így a teljes használt lakáskínálat növekedni fog.

Budapesten 2015. és 2016. vége között majd 18 százalékkal nőttek az új és használt lakásokra vonatkozó kínálati átlagárak. A legdrágábbnak Budán továbbra is az I., II., XII. kerület, Pesten pedig a fővárosi listát már régóta vezető Lipótváros számít.

A növekvő kereslet miatt 2017 márciusában még mindig jellemző, hogy egyes lakóparkoknál – főleg a VIII., a XI., és a XIII. kerületben – a lakások negyedét-harmadát, vagyis több ezer lakást gyakorlatilag már a tervezőasztalról eladják, még a megemelt áron is.

További érdekesség, hogy tavaly több mint 3 ezer ingatlan került külföldiek tulajdonába, főként kínaiakhoz, oroszokhoz és ukránokhoz, akiknek a körében a VII., VI., XIII. fővárosi kerületek a legkedveltebbek.

Ne feledd, sok időt és pénzt spórolhatsz a lakásvásárláshoz kapcsolódó költségeken, ha a változásbejelentő.hu-t használod a közműátíráshoz!

 

Forrás: Portfolio.hu

 


 

Ismét változás a kukás cégek piacán

Ma még országosan 109 hulladékszállító közszolgáltató társaság működik, de ez a nagyobb hatékonyság reményében megváltozni látszik, ugyanis regionális konzorciumokba szerveződnek.

A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV) származó információk szerint a terület átalakulása miatt régiónként csak egy-egy kukáscég üzemel majd. Az új rendszernek április elejére kellene működnie, de régiónként természetesen lehetnek eltérések a folyamat gyorsaságában a hatósági, engedélyezési és cégbírósági eljárásoktól függően.

Az önkormányzatok hatáskörébe fog tartozni a régiók kijelölése és ezen konzorciumok létrehozása, de a műszaki paramétereket az Országos Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatási Terv (OHKT) előírásai fogják meghatározni.

Az átszervezés célja többek között a rezsicsökkentés megőrzése mellett a gazdaságosság növelése, a régiónkénti egységben tartás és a hulladék-újrahasznosítás arányának növelése.

Ne feledd, közműátírásaidat és adatváltozás bejelentéseidet online is elintézheted a változásbejelentő.hu oldalon!

 

Forrás: Világgazdaság

 


 

Ki, milyet, hol és mennyiért?

Lakásvásárlási statisztika

Az átlag magyar lakos 40 éves kora után vásárol ingatlant, és maximum 20 milliót költene a kettő vagy három szobás lakásra – derült ki az Otthon Centrum legújabb felméréséből.

A vásárlási kedv főleg a fővárosra és Pest megyére terjed ki, a legkevesebben Békés, Csongrád, Heves, Nógrád, Vas és Zala megyében költöznének.  A főváros mellett a dinamikusan fejlődő vidéki régióközpontok, például Győr vagy Debrecen közelében fekvő települések vonzóak az aktív kisgyermekes korosztály számára és ez pozitívan befolyásolja az építkezési kedvet ezekben a térségekben.

A fiatalok  körében még nem igazán jellemző a saját ingatlan vásárlása – a kedvezmények ellenére sem. A cég ügyfelei között az átlagos életkor 46 év volt.

Magyarországon a legújabb statisztikai adatok szerint mintegy 4,42 millió lakás van, azaz 2,4 lakosra jut egy lakás. Ezek közül a másfél és két szobás lakások teszik ki az állomány 38 százalékát, a két és fél, illetve három szobás lakások pedig 31 százalékot. A nagyobb érdeklődés inkább a társasházi lakásokat övezi 43 százalékban, családi házat valamivel kevesebben, ikerházat vagy házrészt viszont csak 10 százalékban kerestek.

Az Otthon Centrum a statisztikai adatok összevetésével azt állapította meg, hogy nincs összefüggés egy település lakásállományának és az ott élők korszerkezete között: fiatalok is laknak koros épületekben és fordítva, újabb lakásállománnyal rendelkező térségekben is meghatározó lehet az idősebb korosztály aránya.

Ne feledd, lakásvásárlást követően közműátírásaidat online is elintézheted a változásbejelentő.hu oldalon.

 

Forrás: Otthon Centrum

 


 

Üdítő színfolt a közműszolgáltatók gyakorlatában

Késedelmes ügyintézés esetén kötbért fizet az ELMŰ

Az ELMŰ Nyrt. bevezette az úgynevezett Garantált Szolgáltatásokat, amelynek az a lényege, hogy egyetemes szolgáltatóként 5 kategóriában (pl. téves számlázás visszatérítése, visszakapcsolás vagy közműátírás elvégzése) ígéretet tesz az ügyintézési határidők betartására, ellenkező esetben kötbért fizet.

A Garantált Szolgáltatások egyik eleme a közműátírás bejelentéstől számított 30 napon belüli elvégzése, amely határidő túllépése esetén lakossági fogyasztók 3 ezer, egyéb fogyasztók 10 ezer forint kötbérre jogosultak.

Ne feledd, közműátírásaidat online is elintézheted a változásbejelentő.hu oldalon.

Forrás: ELMŰ

 


 

Változások az ELMŰ-ÉMÁSZ részszámlák kiállításában

2017. január 1-től a 4.500,- Ft-ot el nem érő részszámlákat az áramszolgáltató összevonja

Az ELMŰ-ÉMÁSZ Energiaszolgáltató 2017. január 1-jétől kezdődően 4.500 Ft értékhatárig összevontan kezeli a részszámlákat. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a részszámla 4.500 Ft alatti, úgy a részszámlákat mindaddig nem készítik el, és nem küldik ki, amíg azok összértéke meg nem haladja a 4.500 Ft értékhatárt.

Az elszámoló számlákat összegtől függetlenül minden esetben kiküldik.

A fentiek miatt előfordulhat, hogy az év folyamán az eddigi megszokottnál kevesebb számlát fogunk kapni, és az összevonás miatt a kiállított részszámlák összege magasabb lesz a korábbiakhoz képest, ezért érdemes erre félretenni a pénzt.

Forrás: ELMŰ

 


 

Változások az ingatlaneladásból származó jövedelmek számításában

2017. január 1-től 15 év helyett már 5 év után nem kell adót fizetned nyaralóeladás után

Egységesítették az ingatlan átruházásból származó jövedelem számításának szabályait, amelyek 2017. január 1. előtt eltérőek voltak a lakó- és nem lakóingatlanok eladása esetén.

A magánszemélyek ingatlanértékesítésből származó jövedelmének kiszámítása során a bevételt, a költségeket és a tulajdonban tartás időszakát (mikortól meddig volt tulajdonunkban az ingatlan) kell figyelembe venni. A kiszámított jövedelem után adót kell fizetni.

A 2016. december 31-éig történt ingatlanértékesítés esetén a tulajdonban tartás időszakára tekintettel alkalmazható csökkentés mértéke eltért a lakóingatlanként és a nem lakóingatlanok esetén.

2017. január 1-jétől megszűnik a lakó- és nem lakóingatlanok közötti megkülönböztetés, vagyis innentől az ingatlanértékesítésből származó jövedelem esetén a szerzési évet követő 5. évben értékesített ingatlanból származó jövedelmet az adóbevallásban már nem kell szerepeltetni és utána adót sem kell fizetni.

Az ingatlan 2017. évi átruházása esetén a számított összegből (a bevételből levonjuk a költségeket) a szerzés időpontjától függően a következők szerint kell a jövedelmet meghatározni:

A szerzés éve Jövedelem 
a számított összeg
2017. 0. év 100%-a
2016. 1. év 100%-a
2015. 2. év 90%-a
2014. 3. év 60%-a
2013. 4. év 30%-a
2012. 5. év 0%-a

 

Így tehát pl. a 2012. évben vagy azt megelőzően megszerzett ingatlan 2017. évi értékesítése esetén már nem keletkezik adóköteles jövedelem.

 

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

 


 

Az ünnepek alatt sem maradnak gázszolgáltatás nélkül a tartozást felhalmozó ügyfelek

 

A sárga csekkek folyton csak érkeznek és sokaknak nem kis problémát jelent a befizetésük. Amikor egy csekk rendezésével elcsúszol, a következő hónapban kettőt már általában még nehezebben tudsz kiegyenlíteni. Egyszer csak pedig már ott tartasz, úgy érzed, összecsaptak a hullámok a fejed felett.

2016.12.16. és 2017.01.06. között az E.on Energiaszolgáltató Kft., 2016.12.17. és 2017.01.09. között pedig a Főgáz Zrt. illetve az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató is önkéntes kikapcsolási moratóriumot vállalt annak érdekében, hogy a lakossági ügyfelek és az úgynevezett védett fogyasztók otthonaiban a számlaelmaradások ellenére a karácsony és a szilveszter is nyugodt körülmények között telhessen. Tehát ha mondjuk akár 60 napon túli számlatartozásod van, akkor is biztosítja a szolgáltató az ellátást az ünnepi időszakban. Ha pedig továbbra is problémás a díjrendezés számodra, érdeklődj a szolgáltatódnál, milyen lehetőségeid vannak a díjfizetés könnyítésére, és milyen feltételekkel.

A felszólító levélben általában megtalálhatóak a védett fogyasztó státuszra vonatkozó információk. Védett fogyasztóvá válhatsz, ha szociálisan rászorulsz vagy fogyatékkal élsz. Ezt külön igényelned kell és az erre való jogosultságot dokumentumokkal szükséges alátámasztanod. A szociális rászorultságról a helyi önkormányzatnál kérhető igazolás, a fogyatékosságról pedig kezelőorvosod tud papírt kiállítani. Ha megállapítják a szociális rászorultságot, onnantól fizetési haladék, részletfizetési lehetőség és előre fizetős mérőóra is kérhető.

Amennyiben a szolgáltató engedélyezi a részletfizetést, fontos, hogy teljesítsd az előírt feltételeket. Egy évben egyszer kérhető részletfizetési lehetőség, viszont ehhez az igénylést megelőző időszakban rendes számlafizetőnek kell lenned. Az ügyintézéshez minden szolgáltató saját formanyomtatvánnyal rendelkezik.

Ne feledd, ha közműveket szeretnél átíratni vagy változtak a szerződéses és elérhetőségi adataid, a változásbejelentő.hu segítségével ezt is könnyen elintézheted, immáron országos szinten összesen több mint 100 közmű-, telekommunikációs és pénztári szolgáltató felé, rengeteg időt, pénzt és nem utolsó sorban bosszankodást megspórolva ezzel mindenkinek!

 


 

Szeretnél biztosra menni a közműátírásnál?

Kérhetsz nzllás igazolást az eladótól!

Amikor már túl vagy az ingatlan megvásárlásán, jöhet a különféle szolgáltatók felé történő közműátírás kezdeményezése. Jó, ha erre már a birtokbaadás közeledtével elkezdesz készülni, hiszen ilyenkor még a másik féltől könnyebben beszerezheted az ügyintézéshez szükséges dokumentumokat.

A birtokbaadás után számolnod kell azzal, hogy innentől a te kötelességed az ingatlan terheit viselni. Hogy mikor is jön el ez az időpont, az jellemzően szerepel az adásvételi szerződésben, és általában a teljes vételár rendezéséhez kötik. Ilyenkor készül el az átadás-átvételi jegyzőkönyv, amelyben rögzítésre kerül a közüzemi mérőórák állása és minden olyan tényező, ami fontos lehet.

Elengedhetetlen, hogy előre tisztázd az előző tulajdonossal, hogy van-e felhalmozott tartozás az ingatlanon, ezzel ugyanis a váratlan kellemetlenségektől is megkímélheted magad. Javasold az eladónak, hogy kérjen ún. nullás igazolásokat a közműszolgáltatóktól, amelyekből jól látható a díjrendezettség.

Ha vannak nullás igazolásaid, valószínűleg a feldolgozási idő is megrövidül a szolgáltatóknál, közműátírásaidat pedig online is elintézheted a változásbejelentő.hu oldalon.

 


 

Mi történik, ha nem fizeted rendszeresen a számláidat?

Szinte mindenkivel előfordult már, hogy elfelejtett egy-egy számlát határidőre rendezni, ezért összegyűjtöttük, mit érdemes tudni ebben az esetben.

Késedelmes fizetés alkalmával a lakossági ügyfelek először fizetési emlékeztetőt, majd fizetési felszólítást, végül pedig kikapcsolási értesítőt kapnak. Általában a fizetési emlékeztető kézhezvételétől számított 5 napon belül van lehetőség részletfizetési kedvezmény vagy fizetési haladék kérelmezésére a szolgáltatótól.

Ha a szolgáltatók engedélyezik a kérelmedet, akkor vállalnod kell, hogy az igénybe vett szolgáltatás ellenértékét, vagyis a tartozásod egészét vagy halasztott összegét rendezni fogod. A fizetési haladék illetve a részletfizetési kedvezmény évente egy alkalommal kérhető. Fizetési haladék esetében az összeg kiegyenlítésének időtartama jobbára az esedékességtől számított maximum 30 nap.

Ha ezt nem teljesíted, akkor a részletfizetési megállapodás megszűnik, és a lejárt tartozást egy összegben szükséges rendezned. Amennyiben a tartozást továbbra sem tudod kiegyenlíteni, akkor leginkább a felhasználási hely szolgáltatásból való kizárása szokott következni, tehát a szolgáltatás felfüggesztésére kerül sor (pl. a kikapcsolás után leszerelik a gázórádat is). A visszakapcsoláshoz az összes lejárt számlát jellemzően a kamatokkal, a felszólítási költségekkel, illetve a ki- és visszakapcsolási díjakkal együtt kell megfizetned.

Ha a kikapcsolást követő 30 napon belül továbbra sem kerül megfizetésre a tartozás, akkor a szolgáltató rendszerint felmondja a kereskedelmi szerződést. Az összeg behajtását a szolgáltató kezdeményezheti peren kívül és peres úton is. Ebben az esetben a korábban felsorolt díjakon kívül további tételekkel is emelkedhet az általad fizetendő összeg (pl. bírósági és végrehajtási költségek).

Egyes szolgáltatók már nem csak hagyományos postai úton tájékoztatnak, hanem például a fizetési felszólítást elküldik neked SMS-ben is, ha lakossági díjfizetőként a mobiltelefonszámodat is megadtad.

Ha szeretnéd a szolgáltatóidnak elküldeni a mobiltelefonszámodat vagy az e-mail címedet, a változásbejelentő.hu segítségével ezt is könnyen elintézheted, immáron országos szinten összesen több mint 100 közmű-, telekommunikációs és pénztári szolgáltató felé, rengeteg időt, pénzt és nem utolsó sorban bosszankodást megspórolva ezzel mindenkinek!

 


 

Ingatlant ajándékozol?

Jó, ha az alábbiakkal tisztában vagy!

Ajándékozás esetén mindenképp kell, hogy készüljön ajándékozási szerződés, amely formailag és tartalmilag nagyon hasonló egy adásvételi szerződéshez. Ezzel a dokumentummal igazolható ugyanis a megajándékozott viszonya a vagyonhoz.

Általában ily módon szokták a családtagok az örökségüket továbbadni. Ilyenkor hozható olyan döntés is, hogy ugyan a tulajdonjog átszáll a megajándékozottra, de továbbra is az ajándékozót illeti meg az ingatlan használata.

Az ajándékozás véglegesen a birtokátruházással és az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzéssel valósul meg. A hatályos jogszabályoknak megfelelően az ajándékozás az egyenes ági rokonok és házastársak között illetékmentes. Ellenkező esetben az ingatlan értékének kilenc százalékát szükséges illetékként megfizetni.

A pontos feltételeknek javasolt utánajárni, de jobbára visszakövetelhető az ajándék az ajándékozó létfenntartásának veszélyeztetésekor, illetve a megajándékozott súlyos jogsértésének elkövetésekor.

Ha ajándékozás előtt, közben vagy után vagy, jusson eszedbe, hogy közműátírásaidat könnyedén online is megteheted a változásbejelentő.hu segítségével!

 


 

Spórolj a papírral és az idővel!

Az elektronikus számla előnyei

A digitális csatornák már hazánkban is egyre meghatározóbbak a szolgáltatók körében. Az online megoldások pedig már túlmutatnak az óraállások bediktálásán és az egyszerű ügyfélszolgálati lépéseken.

Több közmű- és távközlési csoport támogatja felhasználói részére az on-line ügyintézés mellett a számlák elektronikus fizetését is, a készpénzmentes fizetési megoldásokat pedig az ügyfelek is egyre nagyobb arányban választják, és ez a tendencia tartós növekedést mutat.

Az e-számla egyszerűsíti és meggyorsítja a fogyasztók számla-ügyintézését, hiszen ha van egy internet kapcsolat, akkor bárhol, bármikor igényelni tudják az elektronikus számlát, illetve tételesen nyomon tudják követni azokat akár visszamenőlegesen is. Nem utolsó sorban pedig környezetvédelmi szempontból sem elhanyagolható a jelentősége, hiszen nem szükséges papír alapú számlát használni. Ráadásul a papír alapú számláról elektronikusra való átállást a szolgáltatók különböző kedvezményekkel is szokták díjazni.

Ha még papír alapú számlát kapsz, de más címre kéred, vagy már elektronikus számlát használsz, de változott az e-mail címed, a változásbejelentő.hu segítségével ezt is könnyen elintézheted, immáron országos szinten összesen több mint 100 közmű-, telekommunikációs és pénztári szolgáltató felé, rengeteg időt, pénzt és nem utolsó sorban bosszankodást megspórolva ezzel mindenkinek!

 


 

Levetem a nevedet!

A legfrissebb adatok szerint 2015-ben Magyarországon több mint 20 ezer válás történt, ami több mint 5 százalékkal magasabb az előző évi számnál. A válás során a felek szabadon dönthetnek a házasság ideje alatt viselt nevük megváltoztatásáról, ami viszont ez esetben az okmányok cseréjével is jár. Míg házasságkötés esetén nem kell fizetni a névváltozást érintő okmánycseréért, addig ez a válással összefüggő névváltoztatásra már nem vonatkozik.

Ha változtatni szeretnél, az alábbi költségekkel kell számolnod:

  • A személyi igazolvány és a lakcímkártya cseréjéért 2016 eleje óta nem kell fizetni, ráadásul az új e-személyi már tartalmazza a TAJ és az adókártya adatait is.
  • A jogosítvány cseréje 4.000 ezer forintba kerül.
  • Az új forgalmi 6.000 forintos kiadást jelent.
  • Az útlevél cseréje 18-70 év között 5 évre 7.500 forintba, 10 évre pedig 14.000 forintba kerül.
  • A bankkártya csere díja bankonként és kártyatípusonként is változhat, ezért érdemes előre tájékozódni, de akár az 5.000 forintot is elérheti.

Ha már a kezedben vannak az új nevedre szóló okmányaid, keresd fel a változásbejelentő.hu oldalt, ami azért jött létre, hogy  mindenki számára egyszerűbbé és kényelmesebbé tegye az ügyintézést az egyes szolgáltatók felé történő különböző adatváltozások bejelentésekor.

Az oldalon immáron országos szinten összesen több mint 100 közmű-, telekommunikációs és pénztári szolgáltató érhető el, akinél rengeteg időt, pénzt és nem utolsó sorban bosszankodást megspórolva indíthatod el online név- vagy címváltozási, illetve közműátírási ügyeidet!

 


 

Nem csak a fűtésszámláddal, hanem a szabadidőddel is spórolhatsz!

Elkezdődött a fűtésszezon, amikor is a háztartások rezsijének mintegy háromnegyedét a fűtésszámla teszi ki. Felmérések és szakértők szerint ennek általánosságban az az oka, hogy az épületek energiahatékonysága nem megfelelő. Ilyenkor lehet szükség például hőszigetelésre, nyílászárócserére vagy gépészeti felújításokra, azonban ezek beruházás igényesek, így érdemes előre gondolkoznod és még időben elkezdeni félretenni erre a célra is.

A modernizáláson túlmenően azonban egy kis odafigyeléssel máshogyan is takarékoskodhatsz. Érdemes például átgondolni, milyen hőfok szükséges a különféle helyiségekben és ennek megfelelően szabályozni azt, mivel nem ugyanaz az ideális hőmérséklet a nappaliban, a hálóban, a konyhában vagy éppen a fürdőszobában. Illetve sokat megtakaríthatsz azzal is, ha nem egy szál pólóban ülsz otthon, hanem magadra kapsz egy pulóvert.

A számlával úgyis spórolhatsz, ha a különféle közműszolgáltatóknak rendszeresen bejelented az óraállásokat, így mindig csak a tényleges fogyasztás díját kell rendezned, és nem az átalányt.

Az óraállásokat ugyan még nem jelentheted be a www.változásbejelentő.hu oldalon keresztül, de ha költöztél vagy változtak a személyes és elérhetőségi adataid, rengeteg időt, pénzt és nem utolsó sorban bosszankodást megspórolva, immáron országos szinten több mint 100 szolgáltató felé indíthatod el közmű- vagy egyéb adatváltozási ügyedet – gyorsan, olcsón, online.

 


 

Késve jöttek a szemétszállítási számlák

Elcsúszott a számlák kiállításával a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV), így többhavi szemétszállítási díjról kiállított számlát kaptak kézhez az ügyfelek október első napjaiban. A fél év alatt összegyűlt fizetendő részletekben is rendezhető, a csekk mértéke akár a húszezer forintot is megközelítheti. Eddig országosan 13-15 milliárd forint hátralék keletkezett.

Az NHKV-t a szemétszállítási díjak és a szolgáltatás minőségének egységesítése érdekében hozták létre. Ezzel az ügyfelek a szemétszállítási díjakat az állami szemétholdingnak fizetik.  A hulladékot továbbra is a korábbi hulladékszállító szolgáltató szállítja el, a számla kiállításáról viszont az NHKV-nek kell gondoskodnia, ő fogja a pénzt a szemétszállító cégeknek szétosztani.

Januártól várhatóan negyedéves elszámolás lesz a havi helyett, tehát akkor is ritkábban fognak postázni számlát, viszont magasabb összeggel. Az új rendszerrel a hulladékgazdálkodási díj változatlan marad, ugyanakkor a szelektív hulladékgyűjtési rendszer országos lefedettségének növekedése várható. Kérdések esetén továbbra is a közszolgáltatók ügyfélszolgálatainál lehet érdeklődni.

Ha költözöl vagy még nem írattad át a szemétszállítási szolgáltatást a nevedre, regisztrálj a www.változásbejelentő.hu oldalon, ahol pár kattintással elintézhető mindez. Ha pedig más közműveket is szeretnél átíratni, abban is a segítségedre lehetünk. Oldalunkon jelenleg országosan összesen több mint 100 közmű- telekommunikációs és pénztári szolgáltatónál jelentheted be a közmű- és adatváltozási ügyeidet – gyorsan, olcsón, online.

 


 

Elindult a fűtésszezon

Óvd a pénztárcádat és az egészségedet!

Bár hivatalosan csak október 15-től kezdődött meg a fűtési szezon, a korán érkezett hideg idő miatt azok közül, akik nem távfűtéses lakásban laknak, sokan már korábban elkezdtek fűteni.

Idén történt néhány változás, így a korábbiaktól eltérően 2016. július 1-től a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervezeti egysége szolgáltat a lakossági ügyfeleknél több megyében, valamint egyes megyék bizonyos területein. A kéményseprők előzetesen írásban értesítenek minden érintettet a kéményellenőrzés időpontjáról. A kötelező ellenőrzés díjmentes, de csak abban az esetben, ha a kéményseprők által felkínált első két időpont valamelyikét választod.

Mindenképpen ajánlott időt szakítani egy nagyobb ellenőrzésre, hiszen kéménydugulás esetén az égéstermék könnyen visszaáramolhat, a tüzelő- és fűtőberendezés tönkremehet, a lakásba visszajutó gázok pedig még kis mennyiségben is nagy kockázatot jelenthetnek az ott lakókra, ráadásul a helytelenül bekötött eszközök nagy valószínűséggel hamarabb is fognak tönkre menni, ami jelentősebb kiadással is járhat.

Ugyanakkor nagyon vigyázz, kit engedsz be a lakásodba, nehogy megpróbáljanak becsapni, mivel a kéményseprők a helyszínen nem kérhetnek és nem is vehetnek át pénzt tőled!

Ha költöztél vagy változtak a személyes és elérhetőségi adataid, a www.változásbejelentő.hu oldalon elérhető immáron országosan összesen több mint 100 szolgáltató - köztük a szolgáltató listában elérhető kéményseprő cégek – felé indíthatod el közmű- vagy egyéb adatváltozási ügyedet – gyorsan, olcsón, online.

 


 

Októbertől a Főgáz átveszi a Tigáz lakossági ügyfeleit

Mutatjuk, mire kell figyelni!

2016. október 1-től a Tigáz lakossági ügyfelei is a Főgázhoz kerülnek, ugyanis Magyarországon egyedüliként a Főgáznak van engedélye arra vonatkozóan, hogy az egész országban biztosítsa a földgáz egyetemes szolgáltatást az Első Nemzeti Közműszolgáltató szakmai irányításával.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal döntésének eredményeképpen a Tigáz lakossági földgázfogyasztóit a Főgáz veszi át, hasonlóan, mint ahogy az E.ON, a GDF Suez, illetve a Magyar Telekom esetében is történt korábban. A közel 1,2 millió embert ellátó Tigáz a budapesti, Pest megyei és az északkelet-magyarországi területeken már csak szeptember végéig szolgáltat.

Mint ahogyan a Tigáz honlapján is olvasható: az ügyfelek szerződéses adatainak cseréje a törvény által meghatározott feltételek alapján megy végbe a két szolgáltató között, tehát a fogyasztóknak külön intézkedniük nem szükséges. A Tigáz utolsó számláján szereplő mérőállásnak azonosnak kell lennie a Főgáz első számlájának mérőállásával. Ha tartozás áll fenn vagy esetleg visszakapcsoltatni szeretné az ügyfél a szolgáltatást, akkor a hátralékot a Tigáz felé kell még rendezni. Amennyiben a Tigáz végszámláján túlfizetés mutatkozik, úgy azt az elszámolást követő 8 napon belül visszatérítik.

A változást illetően a mérőórákat nem kell lecserélni, a területileg illetékes elosztó társaság ugyanaz marad. A mérőleolvasások rendje is változatlan lesz, mint ahogyan a földgáz ára is. A műszaki jellegű problémákat szintén ugyanott jelezhetik az ügyfelek, ahol eddig is.

 


 

Itt sok mindent megtudhatsz a lakásvásárlás lépéseiről!

Már maga a lakáskeresés is egy hosszadalmas folyamat, nem is beszélve a lakás megvételét követő különböző ügyek elintézéséről a hivatalokban vagy a szolgáltatóknál. Itt most röviden összefoglaljuk neked, hogy milyen lépésekkel fogsz biztosan találkozni, ezért jó, ha tisztában vagy velük.

Nagy döntés a sokszor számottevő ajánlat közül kiválasztani azt az ingatlant, amit később az otthonodnak tudhatsz majd. Olyan lakást válassz elsősorban, ami megfelel az igényeidnek, és ebben nagy szerepet fog játszani, hogy mennyi ideig szeretnél majd ott lakni, illetve hogy milyen célból költözöl.

A környék kiválasztása persze nagyrészt a pénztárcád vastagságától függ, de a fiataloknál jellemző, hogy a belvárosi kerületeket preferálják a szórakozó helyek közelsége miatt, míg a családosok azokat a külső, kertvárosias kerületeket részesítik előnyben, ahol tőlük nem messze óvoda, iskola található.

Ha már kiválasztottad a megvásárolandó ingatlant és már a szóbeli ajánlattételen is túl vagy, jöhet az írásos vételi ajánlat vagy szándéknyilatkozat aláírása, ezekben kell rögzíteni ugyanis, hogy mennyi az ingatlan ára és milyen határidővel kell beköltözni, illetve az ellenértéket rendezni. Ingatlan adásvételi szerződés készítésére csak ügyvéd vagy közjegyző jogosult.

Ilyenkor szokott az is felmerülni, hogy foglalót vagy előleget fizessünk az ingatlan vásárlásával kapcsolatos komoly vételi szándékunk nyomatékosítására. A foglalót a szerződéskötéskor a vevő adja az eladónak. Ha a vevő visszalép, akkor a már kifizetett foglalót elveszíti. Ha a szerződés az eladó miatt hiúsul meg, akkor köteles visszafizetni a foglaló kétszeresét a vevőnek. Ha pedig mindkét fél vagy egyikük hibájából sem hiúsul meg az adásvétel, a foglaló egyszerűen visszafizetésre kerül. Ehhez képest az előleg mindenképpen visszafizetésre kerül a vevő részére, ha nem jön létre az ügylet.

A szerződés megkötését követően jöhet a birtokbaadás, amikor is a mérőóra állások rögzítése történik, amely alapján az átírásokat el kell végezni a különféle közműszolgáltatóknál. Az esetleges tartozások elkerülése érdekében érdemes lehet nullás igazolást kérni a közműszolgáltatóktól és a közös képviselőtől.

Az egyes szolgáltatók felé történő különböző változások bejelentésére jött létre a változásbejelentő.hu, amelynek célja, hogy egyszerűbbé és kényelmesebbé tegye az ügyintézést mindenki számára. Az oldalon immáron több mint 100 szolgáltató érhető el, akinél rengeteg időt, pénzt és nem utolsó sorban bosszankodást megspórolva indíthatjuk el közmű- vagy egyéb adatváltozási ügyeinket – gyorsan, olcsón, online.

 


 

Közmű ügyintézés bonyodalmak nélkül

Biztosan mindenkivel előfordult már, hogy egy villany-, gáz-, víz- vagy más közüzemi szolgáltatónál sürgősen ügyet kellett volna intéznie, ráadásul mindezt személyesen próbálta megtenni, de valamiért ez mégsem sikerült.

Összegyűjtöttünk pár gyakori esetet, amelyeket könnyen elkerülhetünk, hacsak nem akarunk sokat bosszankodni az el nem intézett ügyek, de még inkább a kidobott idő miatt:

  1. Nincs nyitva vagy elköltözött az ügyfélszolgálati iroda

Nem kis bosszúságot tud okozni, ha előzetesen a szolgáltatók honlapján tájékozódunk a nyitva tartást illetően, szabadságot veszünk ki és a nyakunkba vesszük a várost, hogy eljussunk a kitűzött helyre, ott viszont egy „Zárva” vagy „Elköltöztünk” tábla fogad minket, és kezdhetünk mindent elölről.

  1. Nem naprakészek a kitöltendő űrlapok

Ugyancsak további vesződséggel jár, ha a gondos felkészülés ellenére is csak az ügyfélszolgálaton derül ki, hogy a szolgáltató honlapjáról letöltött nyomtatvány, amit az ügyintézéshez be kell nyújtanunk, elavult vagy a kitöltésére vonatkozóan olyan félrevezető információk vannak, aminek az lesz a vége, hogy újra ki kell töltenünk a nyomtatványt, és megint állhatunk be szitkozódva a kígyózó sor végére.

  1. Valamilyen dokumentum lemaradt

Még ha alaposan utána is járunk, pontosan milyen dokumentumokat kell magunkkal vinnünk, óhatatlanul előfordul, hogy valami mégis lemarad, mert egyszerűen csak elfelejtettük magunkkal vinni vagy nem szerepelt a szolgáltató honlapján található tájékoztatóban, és csak a helyszínen derül ki, hogy arra is szükség lett volna, így megint csak mehetünk vissza újra.

  1. Nincs meghatalmazás

Sokszor előfordul, hogy nem saját magunknak, hanem valamelyik családtagunknak, barátunknak vagy ismerősünknek szeretnénk ügyet intézni, de nem tájékozódunk kellő alapossággal és megfeledkezünk arról, hogy ez esetben attól a személytől, akinek az ügyében szeretnénk eljárni, bizony egy meghatalmazásra lesz szükségünk.

Ha szeretnénk mindezt elkerülni és biztosra menni, válasszuk a változásbejelentő.hu szolgáltatásait, amelyekkel gyorsan, olcsón, online intézhetjük ügyeinket a nap 24 órájában!

 


 

Változik a címed és le kell cserélned a lakcímkártyádat?

Mi segítünk az ezt követő ügyintézésben!

Ha értesítést kaptál, hogy változik a címed és le kell cserélned a lakcímkártyádat, tudunk neked segíteni az ezt követő adatváltozás bejelentési ügyekben!

Ehhez csak annyit kell tenned, hogy amikor már a kezedben van az új okmányod, keresd fel az oldalunkat és jelentsd be címváltozásodat a nálunk elérhető több mint 100 közmű-, telekommunikációs és pénztári szolgáltató felé.

Zökkenőmentes online ügyintézést kívánunk!

 


 

Mi történik az okmányirodai ügyintézés után?

Avagy a közigazgatás és a magánszektor együttműködése a polgárok érdekében

A közigazgatás szervei éves szinten több millió adatváltozást regisztrálnak nyilvántartásaikban. Ezek közül kiemelt jelentőséggel bírnak a születéssel, házasságkötéssel, névváltozással, ingatlan tulajdonjogának megszerzésével, illetve a lakóhely vagy tartózkodási hely megváltozásával összefüggő adatok. Az állami nyilvántartások rendszere az utóbbi évek informatikai fejlesztéseinek köszönhetően az adatok változását hatékony módon menedzseli, így az arra feljogosított hatóságok naprakész információkkal rendelkeznek feladataik ellátásához.

Az adatváltozás regisztrálását követően azonban a közigazgatás szerepvállalása főszabály szerint befejeződik például az új személyazonosító igazolvány vagy lakcímkártya kiállításával: ezek kézhezvételét követően a polgárok maguk intézik az új adatok bejelentését azon – akár tucatnyi – szolgáltató felé, amelyekkel szerződéses jogviszonyban állnak.

Made in Hungary: egy magyar startup az adminisztratív tehercsökkentésért

A megváltozott adatok közigazgatáson túli bejelentése manapság elég komoly – időben és pénzben is kifejezhető – adminisztratív terhet jelent a lakosság számára. Pontosabban adminisztratív terhet jelentett, hiszen az elektronikus ügyintézés iránt érdeklődést mutató ügyfelek egy jelenleg Magyarországon egyedülálló online szolgáltatás segítségével egyszerűen, gyorsan, akár otthonról is több mint száz közmű- és távközlési szolgáltató irányában intézhetik név- vagy lakcímváltozási ügyeiket is.

A magyar állam 100%-os tulajdonában lévő Széchényi Tőkealap finanszírozásával a DeltaRegister Kft. a www.változásbejelentő.hu alkalmazás formájában egy olyan egyablakos elektronikus ügyintézési platformot hozott létre, amelyen keresztül regisztrált ügyfelei pár perc alatt keresgélés, sorbanállás, fénymásolás nélkül, egyetlen elektronikus űrlap kitöltésével egyszerre több irányban is kiválthatják a klasszikus és időigényes ügyintézési módokat.  A rendszer kifejlesztésének alapvető célja, hogy a szolgáltatói szektor szereplőinek és ügyfeleiknek – modern technológiai eszközök felhasználásával – egyszerűen és hatékonyan, ám a legmagasabb biztonsági követelmények betartásával elektronikus ügyintézési szolgáltatásban nyújtson segítséget a szerződéskötési folyamat elkezdéséhez, valamint a szerződött ügyfelek adatváltozásainak bejelentéséhez.

A követendő példa: a központi címregiszter és Őrbottyán városa

Ehelyütt szükséges kiemelni, hogy a lakcímadatok változása nem minden esetben az ügyfelek saját elhatározásának eredménye, hiszen úgy is változhat egy polgár lakcíme, hogy fizikailag nem költözik el.  Az elmúlt időszakban több olyan állami kezdeményezés is indult, amelynek eredményeképpen ún. költözéssel nem járó lakcímváltozás valósult meg. Ilyen a jelenleg is futó Központi címregiszter (KCR) projekt, amely a Magyarországon elhelyezkedő ingatlanok címeinek egységesítési célú felülvizsgálatára irányul: a vonatkozó jogszabályi környezet alapján a címképzésért felelős szervnek 2016. december 31-éig szükséges elvégeznie a címkezeléssel kapcsolatos feladatait.

Egy adott településen a lakcímek felülvizsgálata azzal a következménnyel járhat, hogy szükséges a helyi lakosok lakcímadatainak frissítése a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalánál vezetett személyiadat- és lakcímnyilvántartásban, valamint a módosított adatok alapján az új lakcímkártyák kiadása. Ezt követően a lakosságra hárul annak terhe, hogy az új lakcímadatokat a szolgáltatók felék bejelentsék.

A Pest megyei Őrbottyán Város Önkormányzata a KCR projekt lebonyolításával párhuzamosan a település nagy részére kiterjedő utcanév módosítási, elnevezési és házszám-megállapítási eljárást indított. A lakosság érdekében úgy döntött, hogy a szerepvállalása nem korlátozódik a szükséges és elégséges önkormányzati feladatokra, hanem aktív segítséget kíván nyújtani a lakosoknak abban, hogy az új lakcímadatokat a közmű- és távközlési szolgáltatók felé bejelentsék.

Ez a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy a DeltaRegister Kft.-vel kötött együttműködési megállapodás alapján az okmányiroda által kiállított lakcímkártyák cseréjekor az érdeklődő ügyfelek meghatalmazást adnak az önkormányzatnak arra, hogy a címváltozással érintett ingatlanhoz kapcsolódó szolgáltatók irányában eljárhasson az új lakcímadatok bejelentése érdekében. Tekintettel pedig arra, hogy ne csak a lakcímkártyák cseréje járjon a lehető legkisebb adminisztratív teherrel a lakosságnak, az önkormányzat a www.változásbejelentő.hu egyablakos ügyintézési platformja keretében továbbítja az adatokat az érintett szolgáltatók felé. Itt fontos megjegyezni, hogy ezzel a megoldással nem csak az önkormányzat és a lakosság, hanem a szolgáltatók adminisztratív terhei is csökkennek az elektronikus ügyintézés arányának növekedésével.

A fenti példa is jól mutatja, kialakítható egy minden érintett számára kölcsönösen előnyös együttműködés egy olyan feladat megoldása érdekében, amely az állami vagy önkormányzati oldaltól a lakosságon át a szolgáltatói szektort is átfogja.

És ha már a lakosságot említettük, ne feledkezzünk meg a vállalkozásokról sem, hiszen az ő életükben is előfordulhatnak olyan hasonló változások, amelyek adatváltozás bejelentési kötelezettséget generálnak, de a fenti megoldás erre is lehetőséget nyújt.

"Önkormányzatunk több évtizedes települési utcanév és házszámozási probléma megoldására vállalkozott, egyrészt a lakosság mindennapi életének megkönnyítése, másrészt az új, korszerű személyi okmányok megjelenéséhez történő felzárkózás érdekében.

Elsődleges szempont volt, hogy az ennek eredményeként bekövetkező lakcímkártyák cseréje a lakosságnak minél kevesebb ügyintézési teherrel járjon, így nem csak az okmányok cseréjét, hanem az új címek közszolgáltatók felé történő adatváltozás bejelentési feladatait is magunkra vállaltuk.

Mivel a www.változásbejelentő.hu kifejezetten egy ilyen – jelenleg Magyarországon egyedülálló – elektronikus ügyintézési szolgáltatást nyújt, együttműködésre léptünk, amelynek elsődleges tapasztalatai alapján megállapítható, hogy az érintett lakosság szinte teljes egészében élni kívánt az önkormányzat által felajánlott segítséggel, vagyis teljesült az a célkitűzésünk, hogy tehermentesítsük a lakosságot a címváltozásból eredő kényelmetlenségektől és adminisztrációtól."

Gállné Mezősi Szilvia jegyző és Kmetty Károly polgármester, Őrbottyán

(Cikkünk a Jegyző és Közigazgatás című lap 2016. május-júniusi számában jelent meg)

 


 

Mondj igent erre is!

Ma már nem csak az esküvőszervezést csinálhatjuk online

A modern dolgok nem csak a mindennapjaink részét képezik, belopták magukat az olyan különleges események közé is, mint a házasságkötés. Számos online szolgáltatás segíti már most is az előkészületeket, de nem szabad megfeledkeznünk az esküvő utáni teendőkről sem. A házasságkötést követően nem csak a családi állapotunk, hanem a nevünk és a címünk is megváltozhat, ami további ügyintézést igényel.

A 21. században az elektronikus világ az esküvőket sem hagyja érintetlenül. Saját weblapot szerkeszthetünk minden apró részlet rögzítésére, e-mail-ben küldhetünk ki meghívót a vendégeinknek, drónnal készíthetünk videót a szertartásról, feltölthetjük és megoszthatjuk szeretteinkkel a képeinket egy közös tárhelyen, vagy éppen online szerkeszthetjük meg a fotókönyvünket – csak hogy egy pár példát hozzunk a legnépszerűbb lehetőségekre.

A házasságkötés rengeteg előkészülettel és stresszel jár, de nem szabad megfeledkeznünk az esküvő utáni teendőinkről sem, amelyekben szintén számos ügyes és okos elektronikus megoldás a segítségünkre lehet, hogy megkönnyítsék az életünket.

A statisztikai adatok szerint az elmúlt években folyamatosan nőtt a házasságkötések száma, tavaly már több mint 45 ezren mondták ki a boldogító igent. Saját felmérésünk alapján 10-ből 9 feleség és 100-ból 3 férj vált nevet a nagy nap után. A házasságkötést követően a régi nevet tartalmazó személyes iratok érvénytelenné válnak, és meg kell újítani őket. De nem csak házasságkötéskor változhat a nevünk, évente átlagosan 20 ezer pár válik el, vagyis itt is gondolnunk kell az esetleges további ügyintézésre.

Az esküvőt követően nem csak a nevünk, hanem a címünk is változhat, hiszen az ifjú párok jelentős része közös életét egy új közös lakásba vagy egymáshoz költözve kezdi el. Saját felmérésünk alapján a párok 50%-ánál a házasságkötés költözéssel is jár, vagyis be kell jelentkezni az új címre, ami megint csak további ügyintézést igényel. Továbbá saját lakás, de akár bérlet esetén is, ha a bérbeadó így kívánja, át kell íratnunk a nevünkre az egyes szolgáltatóknál a különböző közműveket is.

Ha már a kezünkben vannak az új nevünkre és címünkre kiállított új okmányaink, keressük fel a változásbejelentő.hu oldalt, ami azért jött létre, hogy  mindenki számára egyszerűbbé és kényelmesebbé tegye az ügyintézést az egyes szolgáltatók felé történő különböző változások bejelentésekor.

Az oldalon immáron több mint 100 szolgáltató érhető el, akinél rengeteg időt, pénzt és nem utolsó sorban bosszankodást megspórolva indíthatjuk el online név- vagy címváltozási, illetve közműátírási ügyeinket – ahogyan az Édes Élet sztárja, Berki Krisztián is megmondta, olyan gyorsan, mint egy Forma 1-es kerékcsere!

 


 

Felsőfokon!

Ádáz harc folyik az egyre drágább lakásokért és albérletekért

2016 szeptemberében közel 75 ezer diák kezdi meg felsőoktatási tanulmányait. Azoknak, akik a lakhelyüktől eltérő városban folytatják majd tanulmányaikat, mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Budapesten 100 ezer forint alatt nagyon nehéz albérletet találni. Aki olcsóbb lakást keres, annak ki kell költöznie a külvárosba. Bizonyos lakbér fölött már érdemesebb lehet lakást venni, mint bérelni. Ugyanakkor vásárlás és albérlet esetén sem szabad megfeledkezni a költözés utáni teendőkről.

Kihirdették a felsőoktatási ponthatárokat, amelyet követően azonnal meg is indult az utolsó nagy roham az eladó és kiadó lakásokért. Országszerte nőttek az albérletárak, de nőtt a kínálat is. A fővárosban 100 ezer forintról indulnak a bérleti díjak, de a vidéki egyetemvárosokban is nagyon felpörgött az albérletpiac.

Bár a lakásárak is egyre csak emelkednek, mégis érdemesebb lehet lakást venni, mint bérelni. Ingatlanpiaci szakértők szerint, ha egy 15 millió forintos lakást havi 88 ezer forintnál drágábban lehet csak kivenni 5 éven keresztül, akkor már jobban megéri vásárolni. Ha pedig azzal is számolunk, hogy egy bérlő is lakik majd a lakásban, akkor már 75 ezer forintos lakbér fölött megéri a vásárlás.

Emellett szólnak a jelenlegi kedvező hitelfeltételek is, az egyetemisták körében legnépszerűbb területeken történő befektetés pedig később is megtérülhet, ha a lakást kedvező feltételekkel lehet eladni vagy kiadni.

Egyik esetben sem szabad megfeledkezni a költözés utáni teendőkről. Saját lakás esetén, vagy ha a bérbeadó így kívánja, 15-30 napon belül át kell íratnunk a nevünkre az egyes szolgáltatóknál a különböző – villany, víz, gáz, stb. – órákat, mert aki ezt elmulasztja, bírságot kaphat és jogi felelősségre vonást is kockáztat.

Bérlet esetén az átírással az elszámolási vitákat is megelőzhetjük, hiszen a bérlő nem tud tartozást felhalmozni a bérbeadó kontójára, illetve a szolgáltatónak a bérlőtől kell behajtania a tartozást, nem pedig a tulajdonostól.

A közművek után még egyéb változásokra is gondolnunk kell. A lakcímbejelentés a legtöbb esetben egyszerűen csak lustaságból vagy kényelemből marad el, a gyakran albérletet váltó városi fiatalok és a szüleik lakcímére bejelentett egyetemisták például egész biztosan nem kapkodnak, hogy minden szállásukat regisztráltassák, miközben többségük valószínűleg azt sem tudja, hogy ezzel szabálytalanságot követ el. 

Pedig ha valaki a lakóhelye végleges elhagyásának szándéka nélkül három hónapnál tovább tartózkodik egy másik címen, köteles azt a címet tartózkodási helyként bejelenteni. A bejelentést a be- vagy kiköltözés után 3 munkanapon belül kell megtenni az új lakcím szerint illetékes jegyzőnél vagy járási hivatalnál az erre szolgáló bejelentőlapon.

Az egyes szolgáltatók felé történő különböző változások bejelentésére jött létre a változásbejelentő.hu, amelynek célja, hogy egyszerűbbé és kényelmesebbé tegye az ügyintézést mindenki számára. Az oldalon immáron több mint 100 szolgáltató érhető el, akinél rengeteg időt, pénzt és nem utolsó sorban bosszankodást megspórolva indíthatjuk el közmű- vagy egyéb adatváltozási ügyeinket – gyorsan, olcsón, online.

 


 

Költözéskor ne felejts el lakásbiztosítást kötni!

Ha most vásárolsz ingatlant és költözöl, a változásbejelentő.hu segítségével már nem csak a közműátírásokat tudod gyorsan, olcsón, online elintézni, hanem stratégiai partnerünk, a Netrisk jóvoltából könnyen kiválaszthatod a számodra legmegfelelőbb lakásbiztosítást is!

Ehhez csupán az alábbiakat kell tenned:

  1. Intézd el oldalunkon a közműátírási ügyedet
  2. Fizetést követően kattints az ott megjelenő ajánlatra
  3. Kövesd a további utasításokat

Zökkenőmentes online ügyintézést kívánunk!

 


 

A szabadidő a legjobb ajándék!

Közműátírás és adatváltozás bejelentése sorbanállás nélkül

Férjhez megy a nővéred, költöznek a barátaid, házat örökölt egy ismerősöd, vagy doktorált egy munkatársad? És nem akarsz unalmas vagy haszontalan ajándékot venni nekik, hanem meg szeretnéd lepni valamilyen cool és eredeti ajándékkal őket? Akkor ajándékozd meg őket azzal, aminek mindenki biztosan örül: szabadidővel!

A szabadideje mindenkinek drága, főleg ha a költözés után sokkal fontosabb dolgokkal is foglalkozhatnak rokonaid, barátaid és ismerőseid, mint a közművek átíratása vagy az adatváltozásaik bejelentése.

A te személyes szabadidő ajándékod garantálja, hogy az igazán fontos dolgokkal foglalkozzon az, aki neked is fontos.

Ajándékoddal megkíméled szeretteidet az ügyintézés időrabló és idegesítő kellemetlenségeitől: nincs sorszámhúzás, sorbanállás, kézzel kitöltött nyomtatványhegy, mogorva ügyfélszolgálatos, vagy keresgélés a szolgáltatói honlapon.

További információkért kattints ide.

Zökkenőmentes online ügyintézést kívánunk!

 


 

Már a Prémium Egészségpénztárnál is intézheted adatváltozásaid online bejelentését nálunk!

Ha megváltozott a neved, a címed, vagy a telefonszámod, az oldalunkon elérhető több mint 100 közmű- és telekommunikációs szolgáltató mellett már a Prémium Egészségpénztárnál is intézheted adatváltozásaid bejelentését a változásbejelentő.hu segítségével - gyorsan, olcsón, online!

Ha nem intéztél még nálunk ilyen ügyet, kattints ide, és nézd meg rövid bemutató videónkat, amely mindössze 1,5 percben végigkalauzol a főbb lépéseken.

Ha most nincs időd erre, akkor pár pontban összefoglaljuk neked, mit kell tenned:

  1. Válaszd ki az adatváltozás bejelentése ügytípust
  2. Válaszd ki azokat a szolgáltatókat, akiknél az adatváltozásaidat be szeretnéd jelenteni
  3. Add meg módosítani kívánt adataidat és dokumentumaidat
  4. Küldd el az adatváltozás bejelentést a kiválasztott szolgáltatóknak

Ezután pedig dőlj hátra, és élvezd ki azt az időt, amit most a sorban állás helyett bármi mással tölthetsz el!

Zökkenőmentes online ügyintézést kívánunk!

 


 

Intézze vagy elintézik!

Bírságot kockáztatnak az adatbejelentést elmulasztók

  • 2016-ban várhatóan 155 ezer ház és lakás cserél gazdát és 15 ezer új lakás épül
  • A Központi Címregiszter 2015-ös startja után több tízezer cím költözés nélkül is változik idén
  • Költözés után az új lakcímkártyát 3, a közműátírást 15–30 napon belül intézni kell
  • A bejelentések elmulasztásával bírságot kockáztat az új tulajdonos; az át nem írt közműveken felhalmozott tartozást az eladón hajtják be

2016. március 10. Budapest - Idén legalább 170 ezer ingatlantulajdonosnak kell gondoskodnia lakcímkártyája cseréjéről és az azt követő közműátírásról – derül ki a változásbejelentő.hu ingatlanpiaci szakemberek bevonásával készített legfrissebb összefoglalójából. Magyarország online ügyintézési specialistája szerint a 155 ezer ingatlaneladás és a 15 ezer újonnan épített ingatlan mellett a Központi Címregiszter elindulása miatt is több ezer lakcím változik idén. A változásbejelentő.hu ugyancsak figyelmeztet: a lakcímváltozást a hivatalos szerveknél 3, a szolgáltatóknál  a törvényben előírt 15–30 napon belül be kell jelenteni – az ezt elmulasztók bírságot kaphatnak és jogi felelősségre vonást is kockáztatnak.

Ingatlanpiaci adatok alapján már az élénkülő tavalyi lakáspiacon is 135 ezer lakás cserét gazdát, a szakemberek 2016-ban a forgalom 20%-os növekedésére és 150–155 ezer ingatlan adásvételére számítanak.

„Az újépítésű lakásokra január 1-jével bevezetett 5%-os áfa, illetve a kormányzat Családi Otthonteremtési Kedvezményének (CSOK) bevezetéséből adódó keresletélénkülés miatt számos felfüggesztett lakásépítési projektet indítanak újra idén a fejlesztők. A korábban kiadott építési engedélyek és a piaci trendek alapján idén az új lakások építése elérheti a 10–15 ezret” – mutatott rá Markó Gergely, a City Cartel ingatlanközvetítő hálózat értékesítési vezetője.

Ez azt jelenti, hogy a lakáskeresésre, adásvételre, költözésre, valamint a felújításra és berendezésre fordított átlagosan 3,5 hónapnyi idő után 170 ezer új tulajdonosra, illetve családtagjaikra várnak további ügyintézési terhek. Először is a megváltozott lakcímet kell bejelenteni az új lakóhely szerinti okmányirodában vagy az önkormányzatnál. Ennek a költözéstől számított 3 munkanapon belül eleget kell tenni. Ezt érdemes betartani, mert a bejelentés elmulasztása a hatályos jogszabályok szerint 30 ezer forintig terjedő pénzbírsággal járhat – derül a változásbejelentő.hu összefoglalójából.

A lakcímbejelentéshez több hivatalos iratra, a személyi igazolványra, a régi lakcímkártyára, lakcímbejelentő lapra, illetve 30 napnál nem régebbi adásvételi szerződésre, valamint több órányi türelemre is szükség lehet. Bár a legtöbb okmányirodában és önkormányzatnál már online foglalható ügyintézési időpont, ritkán van szabad hely a következő napokra, azaz érdemes előre tervezni.

Az új lakcímkártya kézhezvételét követően a következő időigényes – és esetenként meglehetősen macerás – lépés a közmű-szolgáltatói (gáz, villany, távhő, víz, csatorna, szemétszállítás) és telekommunikációs (mobil, vezetékes telefon, internet, TV) szerződések átíratása, melyre általában 15, a vízszolgáltatók esetében pedig 30 munkanap áll az új tulajdonos rendelkezésére.

Hagyományos ügyintézés esetén ehhez szükség van az adásvételi szerződésre vagy az új tulajdoni lapra, a mérőóra átadását és átvételét igazoló dokumentumra, valamint a az eladó és vevő által aláírt bejelentő lapra és különböző nyilatkozatokra is. Mivel az ügyfélszolgálatok nyitvatartási ideje általában egybeesik a Magyarországon általánosnak tekinthető munkaidővel, az átlagosan 5-8 szolgáltató felé történő adatbejelentés „offline”, azaz személyes ügyintézése akár 3 napunkba is kerülhet.

Akik a halogatást választják még a sorbanállásnál is többet kockáztatnak: több szolgáltatói szerződés pénzbüntetéssel szankcionálja a közmű-szolgáltatói adatváltozás bejelentésének elmulasztását.

“Az ügyfelek helyzetét nem könnyíti meg, hogy szolgáltatónként eltér, mennyi időn belül és milyen módon kell bejelenteni a megváltozott adatokat. Ráadásul vannak olyan élethelyzetek, mint a költözés, vagy a házasságkötés, amikor egyidőben több szolgáltatóhoz is be kell jelenteni megváltozott név- és címadatainkat” – fogalmazott Szabó Péter a változásbejelentő.hu ügyvezetője. Hozzátette: eladóként is érdemes meggyőződni arról, hogy a közműátírás megtörtént. Ha ugyanis az adásvétel tényét nem jelentik be a szolgáltatónak, és az új lakó például tartozást halmoz fel, akkor azt az még mindig élő szerződéssel rendelkező volt tulajdonoson hajthatja be a szolgáltató.

Vízművek esetében a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt a vízmérő átírásakor díjat számítanak fel, amelynek mértéke 180 napon túli bejelentés esetén bruttó 6 ezer forint, egy éven túli bejelentés esetén pedig akár 12 ezer forint is lehet. A gázszolgáltatóknál pedig a közüzemi szerződés hatályos marad a bejelentés elmulasztása vagy késedelmes bejelentés esetén is, ennek megfelelően az új fogyasztó igénybejelentéséig a régi tulajdonos felel a fogyasztási díj megfizetéséért, szerződésszegő magatartás esetén pedig a következményekért.

Számításaink szerint az átlagosan 5-8 szolgáltatót érintő közműátírás személyes ügyintézésének járulékos költségei akár a 6-11 ezer forintot is elérhetik, míg az ügyintézésre fordított szabadidő további 10 ezer forint kiesést jelent naponta a családoknak. A változásbejelentő.hu használatával ez mindössze 30 percet vesz el az időnkből, és több szolgáltató esetén is mindössze pár ezer forintba kerül emelte ki az  adatváltozási szakember. A jogkövetkezmények és a lehetséges büntetési tételek fényében pedig ez különösen kifizetődő ráfordítás.”

A változásbejelentő.hu vezetője hozzátette: a 2015 nyarán létrehozott Központi Címregiszter adatbázis-harmonizációs folyamata várhatóan ugyancsak több ezer lakcímváltozást indukál idén. A Központi Címregisztert azért hozták létre, hogy egy adott ingatlan esetében a lakcímnyilvántartó rendszer és az ingatlan-nyilvántartási rendszer ugyanazt a címet tartalmazza. A címek felülvizsgálata két éve tart, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEK KH) adatai szerint jelenleg 40% körüli az országos feldolgozottsági arány. (A lakcím-harmonizációs folyamat jelenleg is folyik Győrben, Székesfehérváron, Visegrádon és Szigetszentmiklóson.)

A címek felülvizsgálata és egységesítése során Budapesten és vidéken több tízezer ember címe változhat meg költözés nélkül,  ami a lakcímkártyák cseréje mellett közmű- és más szolgáltatói ügyintézési kötelezettséggel is jár majd. A több mint 100 hazai szolgáltató felé történő adatváltozás-bejelentést lehetővé tévő változásbejelentő.hu-n természetesen a vidéki címváltozásokkal kapcsolatos szolgáltatói ügyek is elintézhetőek.

Az online kényelmi szolgálatatások használata egyébként egyre népszerűbb a hazai internethasználók körében. Az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” elnevezésű friss kutatásából például kiderül, hogy két hazai netezőből egy már most is (45-50%) online intézi a különböző szolgáltatásokkal kapcsolatos reklamációit, számlabefizetését, mérőóra-állás bejelentését és számlaegyenleg lekérdezését.

 


 

Nem ér a nevem!

Megkeseríti a friss házasok életét az esküvő utáni ügyintézés

  • Magyarországon 10-ből kilenc nő, 100-ból három férfi nevet változtat az esküvő után; a hazai házasságkötések fele költözéssel is jár
  • Egy név- vagy címváltozást 5-8 szolgáltatónál kell bejelenteni
  • A személyes ügyintézés három munkanapot, az online változásbejelentés fél órát vesz igénybe
  • A közműátírás személyes ügyintézésének járulékos költségei elérhetik a 6-11 ezer forintot, az ügyintézésre fordított szabadidő további 10 ezer forint kiesést jelent naponta

Budapest, 2016. február 25. – A magyar párok 92%-ánál változik legalább az egyik fél neve az esküvőt követően: 10-ből 9 feleség és 100-ból 3 férj vált nevet a nagy nap után. A párok felénél az esküvő költözéssel és lakcímváltozással is jár – derül ki a változásbejelentő.hu házasulandó párok között elvégzett legfrissebb felméréséből. Az online közműátírás és adatváltozás-bejelentés hazai specialistája szerint megkeserítheti az ifjú házasok első közös napjait a név- és címváltozást követő személyes ügyintézés, ami akár 3 munkanapot is igénybe vehet.  Pszichológus szakértők szerint az élethelyzet változásából adódó többletstressz csökkenti a toleranciát és növeli a konfliktushelyzetek kialakulásának lehetőségét. 

A változásbejelentő.hu 2016 januárjában 4 esküvői kiállításon (2 vidéki és 2 budapesti rendezvényen) mérte fel, hogy a házasulandó párok milyen tervekkel és információkkal rendelkeznek a házasságkötéssel kapcsolatos adatváltozásokról. A helyszíni kérdőíves megkérdezésbe bevont 512 jegyespárt arról kérdezték, hogy az esküvőhöz kapcsolódva kezdeményezik-e nevük megváltoztatását, illetve terveznek-e költözést.

A válaszokból az derül ki, hogy az idén házasságot tervező párok 92%-ánál legalább az egyik fél neve megváltozik az esküvőt követően. Többségükben a hölgyek élnek ezzel a lehetőséggel: 10-ből 9 tervezi férje nevének felvételét, de 100 vőlegényből három szintén megváltoztatná nevét az esküvő után.

A megkérdezett menyasszonyok 30%-a férje vezetéknevét kötőjellel teszi majd sajátja mellé (pl. Kiss-Kovács Elvira), de a hagyományos Kiss Jánosné formát is mintegy 20%-uk választja majd. A fiatal arák 10%-a saját családneve helyett az esküvőt követően a férj vezetéknevét használja (pl. Kiss Elvira), és ugyanennyien voksoltak a Kissné Kovács Elvira verzióra. A férj és a feleség teljes nevét megtartó Kiss Jánosné Kovács Elvira formát csak a párok 3%-a választotta, de 23%-uk még nem döntött végleges asszonynevéről.

„Mivel ma már nem feltétlenül házasodnak a párok, ám akik mégis az esküvő mellett döntenek, nevük megváltoztatásával is jelzik elköteleződésük komolyságát. Az új név megszokásával, illetve másoknak való megtanításával tulajdonképpen foganatosítjuk a változás, az összetartozás tényét. Viszont ma már nemcsak a hagyományos formákban használjuk ezt a lehetőséget, hanem egyre inkább teret hódít a férj és a feleség vezetéknevét is megtartó változat. Ennek hátterében az emancipációnak köszönhető egyenrangúság kifejezése is állhat” – elemzi a névváltozások hátterét Almási Kitti klinikai szakpszichológus.

Minden második fiatal pár költözik

A változásbejelentő.hu felmérése azt mutatja, hogy a megkérdezett párok 50%-ánál a házasságkötés lakcímváltozással is jár, hiszen közös életüket vagy egy új közös lakásban, vagy egyikükhöz költözve kezdik el. Annak ellenére, hogy egy várt és tervezett költözés, vagy új lakás vásárlása inkább pozitív energiákat mozgósít, a költözéssel járó változtatás stresszforrás is, amely miatt csökken a toleranciánk, nő a konfliktusok lehetősége, sőt vannak olyanok is, akik egyfajta kiszolgáltatottságként élik meg a köztes állapotot, pl. amikor a régi, megszokott otthonból már elköltöztek, de még nem rendezkedtek be az új helyükön.

A változásbejelentő.hu adatai szerint a több szolgáltatót érintő közműátírás személyes ügyintézésének járulékos költségei (pl. utazás, gyermekfelügyelet) - különösen nem nagyvárosi környezetben -  akár a 6-11 ezer forintot is elérhetik, emellett azonban a legnagyobb veszteség a feláldozott szabadidő: az átlagosan szükséges legalább 1 napos ügyintézés értéke pénzben kifejezve (a jelenlegi átlagos nettó jövedelemmel számolva) további 10 ezer forintot jelent.

Az új online változásbejelentő felület használatával jelentősen csökkenthető az ügyintézésre fordított idő – és ezáltal a stresszfaktor –, hiszen a lakásvásárlást vagy bérlést követően a közműátírás, illetve házasságkötést követően a névváltozást is gyorsan, utazás, várakozás, szabadnap és személyes megjelenés nélkül elintézhető a nap 24 órájában. Sőt az oldalon az olyan elérhetőségi adatok változását is bejelenthetjük, mint az e-mail cím, a telefonszám vagy a levelezési cím.

Mi változik az új névvel?

A házasságkötést követően a régi nevet tartalmazó személyi igazolvány érvénytelenné válik, és az összes iratot a házassági anyakönyvi kivonatban szereplő névre kell kiállíttatni. A névváltozás után nyolc napon belül kezdeményezni kell a személyi igazolvány cseréjét, de a többi okmányra is érdemes minél előbb átvezettetni. A személyi igazolványt kizárólag személyesen igényelhetjük az okmányirodában vagy a kormányablaknál, érdemes ugyanekkor lecserélni a lakcímkártyát, az útlevelet, a jogosítványt és a forgalmi engedélyt is. Ezeken kívül gondolni kell az adókártya és a tajkártya cseréjére is. A változásbejelentést azoknál a cégeknél – közműszolgáltatók, telekommunikációs társaságok – is meg kell tenni, amelyekkel szerződésben állunk.

Szabó Péter a változásbejelentő.hu ügyvezetője hangsúlyozta:  „A szolgáltatás elindítása  óta azt tapasztaltuk, hogy a beérkező ügyintézési igények közel 50%-a névváltoztatás. Ez jól mutatja, hogy ez az egyik legtipikusabb élethelyzet-változás, amelyik számos további adminisztrációs teherrel jár.  Bár a névváltozás ügyintézése egyszerűbb, mint egy teljes közműátírás, ügyfeleinknek ebben az esetben is átlagosan 5-8 szolgáltatónak kell bejelenteniük megváltozott adataikat. Ha a hagyományos ügyfélszolgálati ügyintézést választják, ez munka mellett akár 3 munkanapot is igénybe vehet, a hosszas várakozási idő és papíralapú adminisztráció miatt. A változásbejelentő.hu használatával ez mindössze 30 percet vesz el az időnkből, és több szolgáltató esetén is mindössze 1-2 ezer forintba kerül.”

 


 

Elindult a változásbejelentő.hu

Egy startup vállalkozás a kényelmes közműátírás és adatváltozás-bejelentés kezelésére

Budapest, 2015. november 17. – Tavaly 515 ezer lakóhely-változtatási és -létesítési bejelentés történt a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala összesítése szerint, és az első három negyedév adatai alapján ez a szám idén még nagyobb lesz, köszönhetően az ingatlanpiaci fellendülésnek is. A házasságkötések száma is emelkedő tendenciát mutat, 2014-ben 38.700 pár mondta ki a boldogító igent – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Az adatváltozásokat a közigazgatás megfelelően kezeli, de azokat a különböző szolgáltatóknál is be kell jelenteni. Erről viszont sokan elfeledkeznek, vagy nem vállalják a hosszas procedúrát, így fordulhat elő, hogy nem egyeznek az adatok a különböző iratokon, vagy a küldemények még egy régi címre érkeznek.

A sok kellemetlenséggel járó helyzeten segít a változásbejelentő.hu új szolgáltatása, amely egyszerűsíti, gyorsabbá és kényelmesebbé teszi az ügyintézést. A felhasználóbarát online felületen a regisztrált ügyfelek teljesen elektronikus formában intézhetik a velük szerződésben álló szolgáltatókkal a szerződésükben rögzített, illetve az egyéb személyes vagy elérhetőségi adataikban bekövetkezett változásokat. A 2015 januárja óta tartó fejlesztéssel kidolgozott szolgáltatás jelenleg a közműszolgáltatói ügyintézést teszi lehetővé, a szolgáltatói lista az egész országra kiterjed.

A hiánypótló alkalmazás azoknak ajánlott, akik nem tudnak és nem is akarnak a bonyolult nyomtatványok kitöltésével bajlódni, nincs idejük az elhúzódó személyes vagy postai ügyintézésre, se kedvük a sorban állásra. A rendszerben minden adatot csak egyszer kell megadni, az egyes szolgáltatók által kért nyomtatványok pedig egyszerűen kitölthetők és elektronikusan beküldhetők. Az adatváltozásokat a nap 24 órájában, otthonról, akár okostelefonról vagy tabletről is be lehet jelenteni.

 „Több napot és rengeteg energiát spóroltam meg a szolgáltatás használatával, minden ismerősömnek szívesen ajánlom!” – írta egy tesztelésben résztvevő ügyfél.

A visszajelzések szerint a rendszeren keresztül intézett ügyek gyorsan, akár napokon belül is, de átlagos esetben is a szolgáltatók részére jogszabály által előírt határidő előtt lezárulnak.

változásbejelentő.hu-t magánszemélyek és cégek egyaránt igénybe vehetik ügyeik intézésére. A szolgáltatás kiválóan használható költözés utáni közműátíráshoz, házasságkötés vagy válás utáni névváltoztatás bejelentésére, cégek székhelye vagy telephelye megváltozásának, cégneve módosításának bejelentésre.

Az alkalmazás segítségével az adatváltozásokat olyan közüzemi szolgáltatóknál lehet bejelenteni, mint a díjbeszedők, gázszolgáltatók, hulladékkezelők, kéményseprő-ipari közszolgáltatók, távhőszolgáltatók, villamosenergia-szolgáltatók, továbbá víz- és csatornaszolgáltatók. Országszerte közel száz közműcéggel jött már létre kapcsolat. Emellett folyamatos zajlik az elérhető szolgáltatói kör bővítése.

„Az elektronikus szolgáltatásnyújtás Magyarországon az egyik legdinamikusabban növekvő és a legperspektivikusabb piaci terület, a megvalósított fejlesztéssel egy új, széles körben igénybe vehető szolgáltatás jön létre, ezért döntöttünk a befektetés mellett. A társaság a piaci szolgáltatók számára is rugalmas, az igényekhez igazodó, standard adatszolgáltatási megoldást biztosít, mely jelentősen javíthatja a nyilvántartások minőségét és radikálisan csökkentheti a problémás ügyek számát” – emelte ki Csuhaj V. Imre, a startupot támogató Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A szolgáltatást ügyvédeken keresztül is igénybe lehet venni, az egyik budapesti ügyvéd partner így értékelte azt: „A szolgáltatás jól illeszthető az ügyvédi munkához és számos olyan funkciót tartalmaz, amely megkönnyíti a mindennapos irodai adminisztrációs feladatokat.”

A változásbejelentő.hu hitelességét és biztonságát többek között az garantálja, hogy a szolgáltatóknak továbbított minden egyes dokumentumot elektronikus aláírással látnak el, illetve a rendszer által automatikusan összeállított dokumentumcsomagok mellékletei között minden esetben megtalálhatók az adott ügyben minden érintett aláírását tartalmazó eredeti dokumentumok egyszerű vagy hiteles elektronikus másolati példányai is.